Szombaton délután miután Ábel elindult vissza a civilizációba, mi elindultunk naplementét nézni a romokhoz. Igen, már megint egy rémesen giccses pillanat, csak úgy lőttük az újabb és újabb fotókat. Utána visszaindultunk és felkötöttük a függőágyunkat a dzsungelben álló lodge-on. Hogy ne unatkozzunk, sötétedés után elindultunk krokodillesre. A szállásunk ugyanis pont egy krokodilokkal teli tó partján volt (megértettük, hogy miért is állnak a kis bungallók lábakon). Beszálltunk egy kis csónakba, két maja kísérőnkkel. Bő fél órás csónakázás után a zseblámpával (A poén, hogy a mi fejlámpáink fénye jóval nagyobb volt :)) felszerelt krokodilvadászunk jelzi, hogy lát valamit, közelebb megyünk a parthoz, mire a csónak motorja lefullad és nem indul. Igen kellemes pillanat ez egy krokodilokkal teli tóban az éjszaka közepén. Szerencsére a látni vélt krokodil az nem jelentkezett és a csónak motorja és újra döngicsélni kezdett, viszont krokodilt azt sajnos utána sem láttunk. No krokodil, mehetünk aludni. Csak abban bíztunk, hogy az éjszaka közepén sem botlunk bele egybe sem a WC-re tartva.

Másnap reggel rövid sétával felsétáltunk a maja lépcsőn Yaxha-ba, ami tulajdonképpen olyan, mint Tikal csak turisták nélkül. Ez nagyon jó, mert szép képeket lehet csinálni úgy, hogy senki nem lóg bele a fotóba és az összes piramisra fel lehet mászni, ha bírsz :) Itt kosárpályát is láttunk, ami több szempontból is érdekes játék volt a majáknál, ugyanis kézzel és lábbal nem lehetett a labdához érni, csak csípővel és testtel, a győztes csapatot pedig feláldozták az isteneknek. Hát biztos mindenki a győzelemre hajtott :)

Yaxha után Topoxte szigetét is megnéztük még, ami szintén maja romokkal teli terület, viszont itt csak egy piramis van kiásva, amire fel is lehet mászni. Lejönni már nehezebb. Maja kísérünk nem kis mosollyal az arcán nézte végig, ahogy leszenvedtük magunkat a mohás és 10 centi széles lépcsőfokokon. Miután ezt a maja romvárost is kipipáltuk mi is útnak indultunk vissza Floresbe. Örömmel nyugtáztuk, hogy viszlát dzsungel, juhééé ismét ágyban alhatunk. De akkor még nem tudtuk, hogy mi vár ránk...

Hogy megérte-e az út? Egyértelműen: igen!

És nem csak a kognitív disszonancia beszél belőlem... (közgazdászok előnyben :) Köszönet a Mirador Adventures-nek a szervezésért és különösen Botka Beának aki türelemmel viselte nem csak a maják (európai aggyal felfoghatatlan) logikáját és szervezését hanem a kilenc fős csapat igen erős mélypontjait is ami olykor puffogásban olykor fizikai összeomlásban csúcsosodott ki. Mindezek ellenére anyázás nélkül átvészeltünk együtt két és fél hetet. 

Guatemala jó hely, mert:

- minden van amiért utazni érdemes: hegyek, vulkánok, (több) ezeréves maja romok, gyönyörű tavak, tengerpart, eldugott maja falvak ahol nem jár turista, olcsó piacok, finom gyümölcsök (én nem szeretem a gyümölcsöt, de itt ettem azt is), korrekt ételek

- Budapesthez képest olcsó (egy jobb étteremben 1500-2000 Ft egy főétel, 400 Ft egy félliteres turmix vagy koktél, 300 egy cuba libre, 400 egy sör), +a legtöbb holmi a magyar árszínvonal fele/kétharmada. Nem fogtuk vissza magunkat a vásárlással, ajándékokkal, de így is csak fejenként 90 ezer forintot vertünk el 18 nap alatt. (szállás+utazás nélkül, ételre, italra +egyebekre)

Hogy ajánlom-e mindenkinek? Egyértelműen: nem! Ne jöjjön (erre a túrára) Guatemalába, aki: 

- a pihenést úgy képzeli el, hogy fizikailag pihen (nem fogsz. Fizikailag fárasztó kétnaponta pakolni, holmit cipelni, mászkálni. Készülj fel előtte: tanulj meg csomagolni, legyél fizikailag a topon)

- gyenge a gyomra vagy az immunrendszere (én szinte soha nem vagyok beteg és nincs gond a gyomrommal. Itt viszont szinte mindenki legalább egyszer rosszul volt, gyenge volt és ment a hasa. És nem mindig van orvos/kórház a közelben. És nem: a pálinkával fertőtlenítés sem orvosság mindenre...)

- nem bírja a koszt. (kosz mindenhol van. Rajtad is lesz. Nem kevés. Szemét is: mindent az utcára dobnak.)

- nem bírja ha nem teljesen tiszta új ágyneműben kell aludnia (de a hálózsák ebben segíthet)

- nem bírja ha állatok vannak a szálláson (csótány még az ártalmatlan verzió: pók, skorpió, bármi előfordulhat)

- nem bírja ha nincs meleg víz a szálláson (többnyire langyos víz jön, ha egyáltalán)

- nem bírja a kulturális sokkot (az itt lakók többsége kb. a hazai cigányputrik életszínavonalán él. Cserébe dolgoznak.)

- nem bírja a kevésbé higiéniás utcai kaját (aki sosem mert enni átlagos vonat/busz pályaudvari büfében gyrost, hambit az itt éhen fog halni). Az ÁNTSZ az összes guatemalai éttermet bezáratná. 

- nem bírja ha tömegben, koszos emberekkel kell összepréselődnie és órákig így utaznia. Ne gondold hogy a 4-6 villamos vagy a metró ez a kategória! Itt SOKKAL rosszabb lesz a tömeg és a szag is. Vissza fogsz vágyni egy légkondi mentes nyári napra a 4-6 villamoson...

- nem bírja ha nem az történik amit és ahogy ő leszervezett (majákkal nem könnyű az élet)

De ha mindezeken túl tudod tenni magad (rum segít mindig :), életed egyik legnagyobb kalandja lesz!

Hazaérve, és fizikai billentyűzethez jutva frissítettem kicsit az eddigi blogbejegyzéseket. Hamarosan jönnek képek is. Addig olvasgassátok a túravezetőnk verzióját:

http://lajhar-van-e.blogspot.com.ar/2014/12/csak-darabra-jok-legyunk.html

Péntek reggel harminchat (!) órás utazásra indulunk. Duuurva lesz...

Az európai értelemben is érthető luxus busz (értsd: tablet az ülés hátán, filmválaszték, stb) hat óra alatt ér Puerto Barios-ból Guatemala citybe. Ez utóbbiba érve megkérdezzük Beát, biztos meg kell-e ezt nekünk nézni? Egyelőre nem túl meggyőző a belváros, kb. mintha Budapesten a Kálvária tér környékén járnánk. Inkább elzárunk minden értéket Bea hosteljébe és nekilátunk a városnak. 

A helyi Váci utca nem is olyan rossz: rengeteg ember mászkál, vannak boltok, stb. De a legjobb a karácsonyi vásár: konkrétan sífelvonó és hóesés szimulátor is van. Az előbbi felvisz kb. 10 méter magasra majd lehoz (wow!), az utóbbi meg egy zárt műanyag gömb amiben hungarocell golyókat fúj körülötted a szél. Azért meg kell hagyni elég fantáziadús...

Még egy utolsó piacozást ejtünk elkölteni a maradék pénzünket, majd vissza a csomagokért és irány a reptér taxival. Már ha ez utóbbi olyan egyszerű lenne. A taxis ugyanis telefonos segítséget kér hogy merre is van a reptér. Majd odaérve megkerüljük az egészet mert elvéti a bejáratot. Majd a saját nyelvén kiírt táblákat (salidas = departures) nem képes értelmezni, így kiabálva mondjuk neki merre kell menni (a la derecha!!!). Utolsó lecke maja IQ-ból.

Mexikó meleg szeretettel fogadja transzfer utasait: hiába ugyanaz a légitársaság visz tovább, szedd le a csomagjaidat és vámolj el (!). Az egyik útitársunk, Dóri három hetes szorgos munkával gyűjtött magjai (kakaóbab, kókuszdió, stb) esnek áldozatul a mexikói vendégszeretetnek. 

A repülőút egész jól telik. Meglepetésemre Atlanta, Washington, New York, Halifax útvonalon repülünk. Nem lehetne kiszállni kicsit nézelődni plíz???

Éjfélkor kerülünk ágyba. Ha minden jól megy, ezzel teljesítve az időeltolódás...

Azért jó itthon lenni: nem kell körbenézni pókok és skorpiók után, tiszta az ágynemű, kézbe vehető a zuhanyrózsa és nem langyos víz jön belőle, wc-be lehet dobni a papírt, iható a csapvíz. Éljen európa!

A cenzúra letiltotta a múlt hét csütörtököt így újra kezdem. 

Az M1 híradó jelenti:

Az Atitlan tó körüli séta közben egyszer csak elénk ugrott a bokorból egy jaguár. Mivel a lányokat vette célba, a Peterben lakozó oroszlán nem hagyta hogy a gyengébbik nem áldozatul essen így egyetlen cselgáncs mozdulattal kitorte a cicus nyakát. Sajnos a i közben az állat (immár több helyen törött) mancsa kissé surolta a Péter arcát, igy dobtunk ra egy kis after shavet fertőtleniteni. A legközelebbi étterembe érve Péter ledobta a cicust az asztalra és csak annyit mondott a hüledező szakacsnak: "csak a bélszínt kérjük, de véresen.. a többi a magáé"

Az Rtl klub híradó jelenti:

Az út mellett sétálva egyszer csak szembe jött velünk egy háromkerekű jármű (helyi néven tuktuk). A három ember elkövetett több végzetes hibát. 

1. Felteteleztuk hogy a tuktuk vezetője értelmes ember. 

2. A sofőr nem rántja félre a kormányt, ismeri a fek fogalmat. 

3. A három fős csapat kétféle ugrott. 

Az események előttem kb 100 méterrel történtek. Kb hasonló volt mint amikor két ember az utcán ki akarja kerülni egymást de mindig ugyanarra fordulnak. A különbség annyi hogy most az egyik egy helyben állt és a másiknak 40 km/h-ról esze ágában sen volt megallni. Így hát egyszer csak Péter egy tuktuk szelvedojen találta magát (mondjuk látszott a mozdulaton a cselgáncs rutin) majd egy másodperc múlva az út szeli árokban. Egy pillanatra mindenkiben elhult a vér. Aztán Péter felugrott (él!), közölte hogy nem tört el semmije (nem tört el semmije!) és csak utána kezdett ömleni a kezéből és az arcáról a vér. Odaszaladtam egy palack ásványvízzel lemosni a sebeket, akkor már látszott hogy nagy baj nincsen de pár sebet (osszetort a szelvedo) esetleg varrni kell. A tuktukos srác persze azt hajtogatta hogy Péter ugrott elé es hogy fizessük ki a szelvedo árát. Bea gyorsan elvitte Pétert a közeli kórházba (ahol össze akarták varrni de mondta hogy ez nem himzőszakkör) majd a második (amerikai) kórházba végül varrás nélkül összerakták. Azóta mar szépen hegesedik. 

Tanulság: dzsungelturara sose vigyél magaddal férfiakat, csak a baj van velük. 

Elindulunk reggel az utolsó szallasunkra Livingstoneba csónakkal. Gyönyörűszep kanyonon megyünk keresztül mire megerkezunk. Van itt egy falmászó hely is a víz felett, tegnap Gabi meg Bea eljöttek erre is. A szallason csak ledobjuk a cuccot és irany a Playa Blanca. Egy órás csonakut után megerkezunk a pálmafás karibi tengerpartra. A fehér homok kissé túlzás, fehernek nem nevezném de azért világos. A parton függőágyak, lehet venni friss kókuszdiót amiből coco loco-t készítünk. (Felontjuk rummal). Óriási stresszben telik a nap: mikor menjünk fürdeni, mikor vagassuk fel a kókuszdiót hogy megegyuk a belsejét. Készítünk pár giccses pálmás fotót is.

Este még megisszuk a maradék rumot cuba librekent a stégen. 

Másnap az utolsó napunk: ugyanaz mint tegnap. Csak még szebb idő van. 

Rio Dulce második napján reggel kajakozni indulunk. Tiszta Szigetkoz feeling de "kissé" más a növényzet. Pl. pálmák vannak a víz mellett. Kis kalandozás után kikotunk egy helyen ahol meleg vizes vulkanikus forrás van. Napozgatunk a stégen, iszunk koktélt és sört miközben olvassuk mobilneten hogy otthon fák dőlnek ki a jégtől. Soha rosszabb december 2-át. 

Este ismét szakadó eső. Hesszelés a szallason, ismét finom vacsora. Este találok egy skorpiot a zuhanyfuggonyon. Nem nagy, kb 5 centi, de koromfekete - Bea szerint minél sötétebb annál mérgezőbb. A turaszandalom talpa erősebbnek bizonyul nála. Nyugodjek békében. 

Hétfőn ismét hosszú útra indulunk Rio Dulcebe. Tiszta Nyugat: helyjegy a buszon, hátizsák a csomagtartóban meg minden. Azért vagy ötven maja csak feltulakodik, nehogy legyen elég levegő. A sofőr a tetőablak kinyitásával (értsd: teljesen kinyitásával) oldaná meg a kérdést, ámde az eső esik. Szóval vagy víz+levegő vagy egyik sem. Egy package, válasszatok!

Öt óra után megerkezunk a csodálatos Rio Dulcébe. Hányinger egy város, de tényleg. Azért megnezunk egy helyi erődöt (vajdahunyad vár nagyobb) aztán csónakba pattanunk és irány a szállás. Ez konkrétan a folyó partján van kb egy óra útra, fabol acsolt hazak a dzsungel kozepen. Igazán cool szállás: argentin tulaj nicaraguai feleséggel, a konyhában egy amcsiban élő srác főz helyiekkel, becsületkasszas fogyasztás, wifi csak 6-10-ig, térerő nincs. Kis bungallókban lakunk itt is. Vacsora egyféle van, de az nagyon finom - ma éppen vega. Életünk legfinomabb chimicurry szószát esszük helyi kenyérkékkel a leveshez.

Este sikoltasra figyelünk fel: az egyik szobában egy tizcentis pok kerül elő a szunyoghalo belső oldaláról. A lányok elkövették azt a hibát hogy Péter megbízták pók kereséssel. Ő meg talált. Aztán még egyet. Nekünk csak valami leboritja éjszaka a tusfurdot. Nem akarjuk tudni mi volt... de másnap egy diónyi méretű magot hoz ajándékba a fürdőbe. Gondolom béke jeleként. Nem is háborúzunk inkább, elfogadjuk hogy nem vagyunk egyedül. Jobb mint szemtől szemben egy patkánnyal mint a másik házban a lányoknál. 

Vasárnap reggel az élet apró örömeire ébredek: nem fosok, korog a gyomrom és nem dübörög 80 decibellel a fülembe a zene. (A szoba konkrétan a romkocsma fölött van, kb mintha a Szimplaba betennének egy kis fakunyhot a tánctér fölé.) Hangulat 100%, élvezeti érték kicsivel kevesebb, legalábbis betegen. 

A reggelire szánt kukorica snacket sajnos megragta valami (este láttam néhány gyíkot a szobában de kismacskák is járnak errefelé). Sebaj, némi helyi banán megteszi. (Ildi, büszke lehetsz rám, két hete nem reggeliztem Fornettit). Ebédre már bevállalok egy Whopper Junior menüt. Ilyen is van itt ám...

Kora délután megjönnek a többiek, elmegyunk shoppingolni egy keveset. Tulajdonképpen csak pár halom maja téglát láttak egy giccses naplementével meg krokodillesen voltak, csupa unalmas program, nem is bánom hogy kimaradt... akárhogy is gyozkodnek az ellenkezőjéről. Nem is volt krokodil, szóval pláne. 

Délután azért emlitest érdemel Péter jeges kávéja. Espresso kávé ratolva egy pohár jégre és felontve vízzel. Vannak itt rejtett barista tehetségek. Mondjuk gyanús lehetett volna az "expreso" felirat a kávézó oldalán.

Reggel még mindig nem vagyok túl jól. Bea hoz nekem egy liter teát és azt iszogatom miközben bejarjuk Tikalt. Ami mellesleg meseszép: mindenütt kicsi dombok alatt feligmeddig feltart épületek plusz a híres piramisok. Az egyiket meg is másszuk, Star Wars rajongóknak ismerős lesz:

https://www.youtube.com/watch?v=z690zwlaMao

A piramis tetején olyan érzésem van mintha az Everesten lennék, pedig csak 70 métert másztam. Nem lesz ez így jó... úgy döntök nem vállalok be még egy nap függőágyas fosást: megkerem Beát hogy foglaljon szállást Floresben ahol egy nap múlva amúgy is aludnank. Így hát este már ágyban párnák közt alszom míg a csapat többi része Yaxha romvarosat nézi és krokodillesen van. Per pillanat nem bánom annyira: egy jó alvás mindent megér.

Este már sokkal jobban vagyok. A folyadékot pótolom bőven: gatorade, víz, tea... Az éjszaka egesz jól telik, leszámítva hogy egy romkocsma belsejében kaptam szobát a bár felett...