Péntek reggel harminchat (!) órás utazásra indulunk. Duuurva lesz...

Az európai értelemben is érthető luxus busz (értsd: tablet az ülés hátán, filmválaszték, stb) hat óra alatt ér Puerto Barios-ból Guatemala citybe. Ez utóbbiba érve megkérdezzük Beát, biztos meg kell-e ezt nekünk nézni? Egyelőre nem túl meggyőző a belváros, kb. mintha Budapesten a Kálvária tér környékén járnánk. Inkább elzárunk minden értéket Bea hosteljébe és nekilátunk a városnak. 

A helyi Váci utca nem is olyan rossz: rengeteg ember mászkál, vannak boltok, stb. De a legjobb a karácsonyi vásár: konkrétan sífelvonó és hóesés szimulátor is van. Az előbbi felvisz kb. 10 méter magasra majd lehoz (wow!), az utóbbi meg egy zárt műanyag gömb amiben hungarocell golyókat fúj körülötted a szél. Azért meg kell hagyni elég fantáziadús...

Még egy utolsó piacozást ejtünk elkölteni a maradék pénzünket, majd vissza a csomagokért és irány a reptér taxival. Már ha ez utóbbi olyan egyszerű lenne. A taxis ugyanis telefonos segítséget kér hogy merre is van a reptér. Majd odaérve megkerüljük az egészet mert elvéti a bejáratot. Majd a saját nyelvén kiírt táblákat (salidas = departures) nem képes értelmezni, így kiabálva mondjuk neki merre kell menni (a la derecha!!!). Utolsó lecke maja IQ-ból.

Mexikó meleg szeretettel fogadja transzfer utasait: hiába ugyanaz a légitársaság visz tovább, szedd le a csomagjaidat és vámolj el (!). Az egyik útitársunk, Dóri három hetes szorgos munkával gyűjtött magjai (kakaóbab, kókuszdió, stb) esnek áldozatul a mexikói vendégszeretetnek. 

A repülőút egész jól telik. Meglepetésemre Atlanta, Washington, New York, Halifax útvonalon repülünk. Nem lehetne kiszállni kicsit nézelődni plíz???

Éjfélkor kerülünk ágyba. Ha minden jól megy, ezzel teljesítve az időeltolódás...

Azért jó itthon lenni: nem kell körbenézni pókok és skorpiók után, tiszta az ágynemű, kézbe vehető a zuhanyrózsa és nem langyos víz jön belőle, wc-be lehet dobni a papírt, iható a csapvíz. Éljen európa!